Párkapcsolati válságok és lehetőségek | ArteVita

Honnan tudjuk, hogy valódi társkapcsolatban élünk? Tudjuk-e pontosan, hogy megismerkedésünk és együttélésünk mely percétől számíthatjuk azt?
Az első együtt töltött naptól/éjszakától, vagy az összeköltözés dátumától? Az első közös reggelitől, esetleg a szülőkkel eltöltött vasárnapi ebédtől? Vagy egészen máshol kell keresnünk a megoldást? Talán, ha az egymással szemben támasztott elvárásaink kielégülésre találnak?
Nem egyszerű kérdés, mert elképzeléseink/elvárásaink a társunkkal és a közös életünkkel kapcsolatban meglehetősen különbözőek. Gyakran párhuzamosan futnak és sosem találkoznak, még a végtelenben sem. Beszélhetünk nyílt és tudatos elvárásokról, melyek jól tapinthatók, mint például legyél őszinte, ambiciózus és intelligens, vagy legyen egy nyaralód a Balatonnál.
A tudatos, de rejtett elvárásaink már komolyabb csapdahelyzetet jelenthetnek a párkapcsolati sikeresség szempontjából. Ide tartoznak mindazok a burkoltan jelenlévő motívumok és szempontok, melyeket nem fogalmazunk meg egyenesen és direkt módon (legalábbis nem a kapcsolat kezdetén). Ilyen rejtett program lehet a “ Majd én megváltoztatlak!” mantra, melynek jelentése a most még nem vagy számomra tökéletes, de majd én átalakítalak/kicsit kipofozlak és akkor majd minden rendben lesz. Ez biztosan sokunknak ismerős. Pontosan tudjuk, hogy ez nem működhet. Téves a program, mely téves végeredményhez vezet.
Most érkeztünk el a párkapcsolati elvárásrendszer igazi aknamezejére, ez pedig nem más, mint a tudattalan elvárások köre. A párválasztási preferenciák és motívumok zöme ebből a mélységből származik. Ilyen belső mély drive lehet a másikkal való kiegészülés vágya, azaz olyan belső értékeket keresünk a társunkban, melyek belőlünk hiányoznak. Képzeljünk el egy szép és okos fiatal nőt, aki úgy érzi, hogy a gyakorlati érzéke nagyon alacsony és a világban alig képes boldogulni. Olyan férfit fog keresni, aki erős és két lábbal a földön áll, aki képes mindent megteremteni, amire a nő képtelen. Ez a kiegészülés lehetővé teszi, hogy a nő ne saját fejlődése és belső lelki munkája jogán váljon erőssé és gyakorlatiassá, hanem mindez egy másik emberen keresztül legyen az övé.
Szintén mély és tudattalan motivációnk, hogy olyan társat válasszunk, aki mellett megélhetjük a származási családunkból jövő mintákat, ismétlődéseket. A szülői ház az elsődleges keltető, itt szocializálódunk és itt építjük magunkba a családi valóság alkotóelemeit. Gyakran keresünk olyan társat, aki segítségével az otthonról jól ismert viselkedési és reagálási mintázatokat újra tudjuk élni.
Aki gyermekként elutasítást élt meg, gyakran keres olyan társat tudattalanul, aki burkoltan vagy később akár nyíltan szintén elutasítja őt, így teremtve meg a jól ismert (és bizonyos értelemben “komfortos”) helyzetet.
Szintén erős vezérlő motívum, hogy olyasvalakit keressünk, aki meggyógyíthat bennünket. Csitíthatja a bennünk lévő hiányérzetet, szeretetlenséget, sebzettséget, aki túltöltheti a korábban üresen hagyott érzelem-raktárakat, gondoskodás-hangárokat. A nőkben viszonylag könnyű megszólítani az anyát, kortól függetlenül. Ha a férfi nagy maci szemekkel ránéz a nőre, azonnal aktiválódhat egy korábbi mintázat (kód), hiszen ez a nő tudja mit kell tenni, mert a saját anyja helyett kislányként ő maga figyelt az apja boldogságára. Azonban ezek a mintázatok gyakran boldogtalanságot szülnek, mert olyan szerepmegéléseket diktálnak, melyek bemerevedhetnek és meggátolják a személyiség szabad kibomlását. Nem élhetjük újra anyáink és apáink életének epizódjait és tragikus programjait. Ha sikerül feltárnunk a tudattalan motivációinkat, megérthetjük a párkapcsolati jelenünkben lévő problémák okait és az azokban rejlő lehetőséget. Párkapcsolati Klinika- Pál Ferenc: A kikerülhetetlen válságok, mint a kapcsolat fejlődésének kulcsai, Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2011