Elveszett gyermekkor – A parentifikálódott gyermek

A gyermekkornak sokféleképpen vége szakadhat. Az egyik módja az, ha a gyermek korábban kényszerül bele a felnőttszerepbe, minthogy az életkorából következne. A gyerekek szülői szerepkörbe való belépése minden olyan esetben bekövetkezhet, amikor a szülő nincs jelen és nem tölti be családi funkcióját. Váláskor nagyon gyakori, hogy az egyik szülő a gyerekben találja meg érzelmi támaszát. A gyermek eközben nem képes megélni az életkorának megfelelő helyzeteket és érzelmeket, mert a családi rendszer egy másik pozícióját kénytelen betölteni. A parentifikáció (szülői szerepbe kerülés) akkor is bekövetkezhet, ha a szülő gyenge és döntésképtelen. A családi életvezetésére is alig képes felnőtt helyét átveszi a gyerek és ő maga gondoskodik a kistestvérekről, bevásárlásról vagy a konyhapénz ésszerű beosztásáról. Előfordul, hogy a szülő magányosságában fordul gyermeke felé és teljes jogú társának tekinti. Gyakran halljuk ezektől a szülőktől; hogy a gyerekem a legjobb barátom és mindent megosztunk egymással. A gyerekek igyekeznek megfelelni a rájuk rótt szerepeknek, de érzelmileg és mentálisan nem alkalmasak ezeknek a terheknek az elhordására. A szülői szerepbe került gyermek jóval érettebbnek tűnik társainál, hiszen feladatainak súlya és megélt felelőssége lényegesen eltér kortársaitól. Ez a különbözőség egyre nyilvánvalóbbá válik és egyre nagyobb szakadékot hasít a kortársak által megélt valóság és saját valósága közé. A parentifikálódott gyerekek gyakran nagyon magányosak és elszigeteltek. Egyszerre felnőttek és gyerekek, ez az ambivalencia teljes életüket végig kísérheti. A szülők válási konfliktusaiban a gyermek gyakran az anyja támasza lesz az apával szemben. Az anya vélt/valós sérelmeit megosztva a gyerekkel szinte elszigeteli őt a másik szülőjétől. A gyermek ilyenkor azt érzi, hogy szinte kötelessége megvédeni az édesanyját, miközben erős lojalitásválságot él meg az apjával szemben. Belső vívódásait képes sokáig leplezni, jól tanuló gyermeknél gyakran az iskolai teljesítmény változatlanul kiemelkedő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rendben van a gyermek körül. A gyerekek érzelmi és mentális fejlődése során a szükséges fejlődési stációk megélése kulcskérdés. Felnőtt szerepbe kerülve ezek a fejlődési lépcsőfokok kimaradnak és megélésük jóval későbbre tolódik, vagy teljesen kiesik. A látszólag stabil és terhelhető gyerekek erős szorongást élhetnek meg lelkileg, felnőttszerepbe kerülve folyamatos bizonytalanságot és inkompetenciát élnek át. Sérülhet az önbizalmuk, reális önképük nehezen alakul ki. Szülőként sok hibát elkövethetünk, melyet a családi rendszer és szeretetkapcsolataink képesek kompenzálni, képesek kikalapálni. Nagyon fontos azonban, hogy felelősséggel és nagyfokú tudatossággal kezeljük gyerekeink szerephatárait. Biztosítanunk kell számukra a gyermekkor elégségességét örömben, önfeledtségben, játékosságban, feltétlen bizalomban, hibázási lehetőségben és végtelen szeretetben. 

www.artevita.hu – életvezetési tanácsadó