Vajon a kisgyermekkori agresszivitásnak melyek az első jelei, hány éves korban válik tendenciózussá?
Longitudinális (éveket, évtizedeket átölelő) vizsgálatok bizonyítják, ha a gyermek a belső feszültséget és frusztráltságát nem tanulja meg helyes mederbe terelni, akkor állandósuló mintázatként rögzülhet az erőszakos viselkedés. 
Hogy ez elkerülhető legyen, a gyermeknek el kell sajátítani az alternatív módszereket, amelyek segítségével csökkentheti a belső feszítettségét. Richman és mtsai (1982) vizsgálatai alapján az agresszív 3 évesek 67%-a 8 évesen is erőszakos viselkedési mintákat követett (Richman, Stevenson és Graham, 1982). Mi lehet ennek az oka? Hogyan állandósulhat az agresszív karakter? A kutatók 4-5 éves kicsi óvodás gyermekek viselkedését vizsgálták. A játék felszabadult szakaszában a gyerekek különféle tárgyakat dobáltak a kísérletvezető felé, aki egy ponton úgy tett, mintha megsérült volna. Arckifejezésével és jajgatással jelezte, hogy komoly fájdalmai vannak. A gyerekek zöme megijedt és szinte azonnal segítségért szaladt. Egyikük riasztotta az óvó nénit, vizet hozott, vagy éppen átölelte és vigasztalta a sérültet. Volt olyan kisgyermek, aki elsírta magát. A kísérlet során azonban volt néhány másként viselkedő gyermek. Ezek a gyerekek semmiféle jelét nem adták a megbánásnak vagy az együttérzésnek. Teljesen hárították a felelősséget és közömbösnek mutatkoztak a kísérletvezető “fájdalmával”, “sérülésével” szemben.
A vizsgálat során megkérdezték az óvónőket a gyermekek általános viselkedéséről és a társakhoz fűződő viszonyukról. A pedagógusok azokat a gyermekeket jellemezték fokozott agresszivitással, akik a sérült vizsgálatvezetővel szemben közömbösséget, érzelmi neutralitást mutattak.
A kutatók évekkel később a már iskolás korú gyermekek esetében újra megkérdezték a pedagógusokat. A tanárok ugyanazoknál a gyerekeknél tapasztalták az agresszivitást és a magatartási problémákat, akik korábban az óvodás évek alatt a vizsgálati helyzetben közömbösen viselkedtek.
Nagyon érdekes megközelítés, ha a gyerekek közötti reakcióstílusbeli különbségekre fókuszálunk. Az attribúciós elmélet szerint a környezetünkben történő reakciókat különbözőképpen értelmezzük. A vizsgálatok azt igazolták, hogy a 5-6 éves koruktól a gyerekek már nagy biztonsággal azonosítani tudják azokat a társas interakciókat vagy történéseket, amelyek véletlenül következtek be és nem ellenük irányultak. Nem keverik össze ezeket az egyértelműen a személyüknek szóló negatív megnyilvánulásokkal. Az agresszív gyerekeknél azt figyelték meg, hogy nem képesek különválasztani a téves vagy akaratlanul bekövetkezett interakciókat a valóban szándékolttól.
A fentieket igazolta Dodge (1982) kísérlete, melyben agresszív és békés gyermekek vettek részt egy közös kirakós játékban. Az egyik fiú beépített játékosként időnként egyértelműen szándékosságot, máskor “véletlen balesetet” szimulálva tönkretette a játékot. Az agresszivitásra nem hajlamos gyerekek csak az egyértelmű szándékosságot tapasztalva léptek fel eréjesen a “tettessel” szemben. Az agresszív gyerekek viszont nem voltak képesek különbséget tenni, és a véletlen balesetet is ellenük irányuló támadásnak élték meg; ennek megfelelően meg is bosszulták. Dodge megfigyelése szerint ezek a gyerekek képzeletbeli sérelmeket toroltak meg és kizárólag azokban az esetekben reagáltak így, ha ők maguk voltak az elszenvedők. A személyüket ért minden valós vagy vélt sérelemre nyílt agresszióval feleltek. Ha a cselekmény következményeit mások viselték, akkor reakcióik megegyeztek a többi gyerekével. Egyes magyarázatok szerint az agresszivitásra hajlamos gyerekek úgynevezett “készenléti sémák”-ban gondolkodnak, azaz múltbeli tapasztalataik alapján reagálnak a helyzetekre. Többnyire az életkoruknak megfelelő átlagnál lényegesen gyengébben ítélik meg egy-egy helyzet oksági hátterét és szociális problémamegoldási eszköztáruk is szegényes, beszűkült. A család szerepe kulcsfontosságú az agresszivitás kialakulásában, illetve az alternatív viselkedési minták megismertetésében. A belső frusztráltság levezetésének számtalan módja lehet, ezeket elsősorban a szülőktől az otthoni és védett környezetben sajátíthatják el a gyerekek.
Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekek, Saxum Kiadó, 2009
www.artevita.hu – életvezetési tanácsadó
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: