Az alábbi téma az evolúciós hipotézisek kedvelőinek szól. Mi van akkor, ha az influenzavírus – mivel elsődleges célja a szaporodás -, a fertőzöttség látens fázisában befolyásolja az idegrendszert és kémiai úton fokozza a szociális, társas interakciókat. Mindezt annak érdekében, hogy minél több gazdatestet érhessen el a lappangási időszakban. Nos, ezen a ponton kicsit science fiction érzetünk lehet.
Rieber és munkatársai (2010) hipotézisüket a természetben egyébként létező hatásmechanizmusra építették.
Nem ritka, hogy a paraziták/vírusok túlélésük és virulenciájuk érdekében kémiailag manipulálják a gazdaszervezet viselkedési reakcióit. Egyik legismertebb példa erre vonatkozóan a toxoplazmózist okozó egysejtű (toxoplasma gondii), mely az egerek viselkedésére van végzetes hatással. Fertőzött egereknél figyelték meg azt a különös viselkedést, hogy miközben csökkent a veszélyérzetük, nappal is aktívabbá váltak. Ennek következtében a macskák könnyedén levadászhatták őket, így a parazita egyszerűbben eljuthatott a macskához, mint végső “gazdájához”. A toxoplazmózis az emberre nézve is veszélyes, különösen a kismamák terhességének korai szakaszában lehet tragikus.
Minél több emberi testet talál a vírus, annál inkább replikálódik. Evolúciós perspektívából minden olyan tényező, amely elősegíti a szaporodást és a túlélést elsőrendű evolúciós stratégiának minősül.
Jogosan kérdezhetjük, hogy mi értelme az egésznek, hiszen lebetegedve és legyengülve gyakorlatilag izoláljuk magunkat. Alszunk egy nagyot, filmet nézünk vagy örülünk, hogy vegetatív állapotban egyáltalán lélegzünk a paplan alatt.
Rieber és munkatársai hipotézisük kialakításánál figyelembe vették a vírus 24-48 órás lappangási idejét, miközben az alany tünetmentes ugyan, de már fertőző.
Elképzelésük igazolására 36 felnőtt bevonásával végezték el a kísérletet. Mindannyian oltás kaptak, melynek következtében gyenge dózisban, de megfertőződtek az influenza vírusával. A vizsgálati személyeknek minden egyes szociális kapcsolatot fel kellett jegyezniük a vakcina beadását megelőző, és az azt követő két napban.
Ugyan kis mintán végezték el a vizsgálatot, de az eredmények statisztikailag beszédesek. A vakcina beadását megelőző két napban az átlagos interakciók száma 54, míg az oltást követő két napban átlagban 99 fővel találkoztak a vírushordozók. A számok szignifikáns különbsége arra ösztönözheti a kutatókat, hogy egy sokkal nagyobb populáción is teszteljék hipotézisük helytállóságát.
Mindenesetre izgalmas felvetés és egyúttal nyugtalanító gondolat, hogy mikroméretű lények képesek agyunk működését saját céljaik érdekében befolyásolni. Egyszerűen megváltoztatják a viselkedésünket.
Reiber, C., E.C. Shattuck, S. Fiore, V. David, P. van Goozen, and J. Moore. 2010. Change in human social behavior in response to a common vaccine. Annals of Epidemiology 20(10): 729-733. DOI: 10.1016/j.annepidem.2010.06.014
Moore, J. (2002). Parasites and the Behavior of Animals. New York: Oxford University Press.
www.artevita.hu – életvezetési tanácsadó
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: