Az irányítás és döntés lehetősége komoly ösztönzőerő, az ettől való megfosztottság pedig jelentős stresszforrás.
Nemrégiben egy hazai vadasparkban jártam és arra lettem figyelmes, hogy a farkasok és a szikaszarvasok területei nagyon közel vannak egymáshoz. Olyannyira, hogy nem csak a szaglásukkal érzékelik, de látják is egymást.
Gondoskodnak ezekről az állatokról, az élelmük bőséges…, de a szabadságuktól és természetes életformájuktól megfosztották őket. A farkasok vadásznak a vadonban, a szarvasok menekülnek és a döntéseik mentén gyakran megmenekülnek. ![]()
Egyiküket hajtja a zsákmányszerzés ösztöne, melyet rabságban nem tudnak meg- és kiélni, miközben folyamatos a késztetés. A szarvasok érzik és látják a farkasokat és nem tudhatják biztosan, hogy holnap is ott lesz-e a rács, hogy megvédje őket. Az állatok nagymértékű stresszt élnek meg, miközben emberi mértékkel tökéletes biztonságban vannak. Mindannyian ismerjük a harcra vagy a menekülésre ösztönző érzést veszélyes helyzetekben, kudarc vagy pánik hatására. Szaporább a légzés, magas a pulzus, kitágul a pupilla, az érzékek kiéleződnek és gyorsabbá válnak a reflexek. Az ilyen reakciók a vadonban a túlélést szolgálják és rövid távra szólnak. A reakciók arra ösztönzik az állatokat, hogy rövid időn belül kilépjenek a stresszhelyzetből és visszaszerezzék a körülmények feletti irányításukat. Ha a stressz elhúzódik és a mindennapok részévé válik, annak komoly következményei lehetnek. A fogságban tartott állatok gyakran rövidebb ideig élnek annak ellenére, hogy ellátottságuk magasan meghaladja a természetes közeg által biztosítottakat. Az elefántok a vadonban 50-60 évet élnek, míg az állatkertben születettek ennek töredékét. A mindennapi stressz a fogságban élő állatoknál a korai halandóságon túl a szaporodási hajlam csökkenésében is megmutatkozik.
Egyiküket hajtja a zsákmányszerzés ösztöne, melyet rabságban nem tudnak meg- és kiélni, miközben folyamatos a késztetés. A szarvasok érzik és látják a farkasokat és nem tudhatják biztosan, hogy holnap is ott lesz-e a rács, hogy megvédje őket. Az állatok nagymértékű stresszt élnek meg, miközben emberi mértékkel tökéletes biztonságban vannak. Mindannyian ismerjük a harcra vagy a menekülésre ösztönző érzést veszélyes helyzetekben, kudarc vagy pánik hatására. Szaporább a légzés, magas a pulzus, kitágul a pupilla, az érzékek kiéleződnek és gyorsabbá válnak a reflexek. Az ilyen reakciók a vadonban a túlélést szolgálják és rövid távra szólnak. A reakciók arra ösztönzik az állatokat, hogy rövid időn belül kilépjenek a stresszhelyzetből és visszaszerezzék a körülmények feletti irányításukat. Ha a stressz elhúzódik és a mindennapok részévé válik, annak komoly következményei lehetnek. A fogságban tartott állatok gyakran rövidebb ideig élnek annak ellenére, hogy ellátottságuk magasan meghaladja a természetes közeg által biztosítottakat. Az elefántok a vadonban 50-60 évet élnek, míg az állatkertben születettek ennek töredékét. A mindennapi stressz a fogságban élő állatoknál a korai halandóságon túl a szaporodási hajlam csökkenésében is megmutatkozik. Hogy vagyunk mi emberek a napi szintű stresszel?
Mit kezdünk a gyakori munkahelyi nehézségekkel vagy a kollegális konfliktusokkal, ahol a döntés nem a mi kezünkben van? Hányszor megyünk be összeszorult gyomorral és megfeszített idegrendszerrel a munkahelyünkre? Hogy kezeljük a főnökünktől érkező teljesítmény-nyomást, miközben nem tudunk/merünk ellentmondani? Mit tegyünk, ha évek óta be vagyunk zárva egy rosszul működő párkapcsolatba? Milyen mértékű életminőség romlást vagyunk hajlandók elviselni? Meddig tudunk valódi döntések nélkül létezni?
Kapcsolati problémák esetén egyéni és szülői konzultáció, pár és családterápia Budapesten és Szentendrén!
Kramarics Rita / 06 30 861 2912 / ArteVita.hu
www.artevita.hu – életvezetési tanácsadó
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: