A szülők “énideje” – Íme néhány praktika!

Nagy sikere volt a francia nők gyermeknevelési szokásairól szóló írásnak, így most jöjjön néhány további praktika a könyvből.
A francia szülők életét ugyanúgy fenekestül felforgatja gyermekeik érkezése, mint mindenki másét. Ez az időszak – normatív krízisként – nagyon megviseli a korábban jól működő felnőtt kapcsolatokat. Jól mutatják a statisztikák ezen időszak nehézségét, ugyanis a legtöbb (külön)válás a gyermek születését követő néhány évben (hónapban) következik be.
A francia szülők nagyon határozottan gondolkodnak a saját életükben betöltött felnőtt szerepeikről. Vélekedésük szerint a gyerekek már egészen kicsi korban is megértik, hogy a szüleiknek jár az “énidő”, amikor nem gyermekneveléssel, bevásárlással és munkával foglalatoskodnak. Fontos, hogy alkalmanként mindössze férfiak és nők legyünk, időt szakíthassunk az intimitás megélésére. E nélkül a házastársak élete beszűkülhet és beszürkülhet, a mindennapok egyhangú kötelesség-ízét meg kell törni egy csipetnyi spontaneitással. A francia anyák és apák anélkül képesek megélni a megérdemelt “énidejüket”, hogy közben ne érezzenek bűntudatot. Az önmaguk számára kiszakított pár órát felszabadultan és minőségi időtöltésként élik meg, mert úgy gondolják, ha ők maguk jól vannak a bőrükben, akkor szülőként is jól teljesítenek. Egyszóval az egész család nyer a szülők feltöltődésével.
A “felnőttidő” megteremthető esténként, amikor a gyerekek lefekszenek. Druckerman megfigyelése szerint a francia szülők nagyon határozottak a gyerekeik fekvési idejét tekintve. Nem csúszkál a lefekvés és nem a gyermek dönti el, hogy mikor hajlandó ágyba kerülni. Számukra a “felnőttidő” nem ritka és lopott alkalom, hanem jogos szükséglet. Ahogy a könyvben 3 picur gyermeket nevelő édesanya mondja “ este nyolcra (…) már mindhárman alszanak, mert szükségem van a saját világomra”.
Druckerman amerikai lévén szinte mindent kikutatott és megkérdezett az angolszász és francia gyermeknevelési különbségek mentén. A francia családokban a szülők többféle módon tehermentesítik magukat. Nem ritka, hogy a nagyszülők a gyermekeket péntek délutántól egészen vasárnap délig felügyelik, míg a szülők a hétvégét különféle kulturális programokkal, utazással vagy éppen az ágyban filmeket nézve, olvasva töltik. Egy másik beszámoló szerint egy szintén 3 gyermekes családban a gyerekek hétvégén nem léphetnek be a szülők hálószobájába, csak ha már kinyitották az ajtót és ezzel jelt adtak a “kicsi a rakás” nevű játékhoz. Nem arról van szó, hogy nincs bukfenc és plafonig ugrálás anya és apa ágyán, nem is arról, hogy a gyerekek adott esetben hajnalban egytől-egyig ne hurcolkodhatnának át a hitvesi ágyba. Sokkal inkább azt kell észrevennünk, hogy a határok körvonalai a gyermekek számára is láthatóak, érzékelhetőek és megkerülhetetlenek, mellyel kiválóan együtt tudnak élni a szüleik nagy–nagy örömére. Ezek apró trükkök ugyan, de Druckerman megfigyelései és gyakorlati tapasztalatai sokkal mélyebb következményekre világítanak rá.
Meglátása szerint, ha 6 angolszász nővel vacsorázik, akkor az ötödik perctől elindul a szinte megállíthatatlan panaszáradat a férjek vélt vagy valós bűneinek, hiányosságainak, megtett vagy elmulasztott cselekedeteinek okán, miközben ezek a nők jó házasságban élnek. Az írónő megfigyelései szerint a francia nők esetében ez ritkán fordul elő, ugyan időnként megjegyzést tesznek arra vonatkozóan, hogy a háztartás terheit jobbára csak ők viselik és a férjek tökéletlenségei is szóba kerülnek.  De valahogy mégis másként elégedetlenek. Elégedettebben elégedetlenek, melyhez nagyban hozzájárul nőiségük töretlen megélése anyaként és feleségként. Hiába van 2-3 gyermekük, nőként nem szűnnek meg létezni. Megélik az örömeiket nőként, feleségként és anyaként. Háromszorosan! 

Pamela Druckerman: Nem harap a spenót (gyermeknevelés francia módra), Libri Kiadó, 2012

www.artevita.hu – életvezetési tanácsadó