A család egységének megtörése minden családtagra egyaránt komoly terhet ró, mindenki megszenvedi a magáét. Különösen a gyerekeket féltjük a családi átrendeződés okozta veszteségektől és a mozaikcsaládok légörvényeitől. Válni sokféleképpen lehet, legkevésbé békésen és bölcsen, a szülői együttműködést fenntartva tudunk.
Constance Ahrons a Wisconsin egyetemen végzett kutatás során közel 100 család életét kísérte végig öt éven keresztül a válást követően. Meg akarta tudni, hogy mely családi és szülői funkciók maradtak meg, hogyan alakultak át a kapcsolatok és mit voltak képesek jól vagy éppen rosszuk működtetni a felek. A kutatás több témát ölelt fel, mely többek között érintette a kompromisszumkészséget, a veszekedések gyakoriságát, a kommunikáció minőségét és az ellenségesség mértékét.
A kutatási eredmények azt igazolták, hogy a válás okozta negatív hatások lényegesen csökkenthetők. Ennek egyik feltétele a szülők (exférjek és feleségek) kiegyensúlyozott jó kapcsolata és folyamatos kommunikációja. A közös élet már nem cél, de a gyerekek egészséges pszichoszociális fejlődése mindenképpen az! Ahrons (1994) különféle csoportba sorolta a vizsgált ex-párokat. Az együttműködők képesek kezelni az egymás iránt megnyilvánuló dühöt és a konfliktusokból többnyire képesek kihagyni a gyerekeket. Mindkét fél szem előtt tartja a gyerekek igényeit és érzelmi szükségleteit. Időnként baráti viszony is kialakulhat, ennek előfeltétele azonban a felek nyitottsága és a válás körülményeinek méltósága. A dimenzió másik végpontján a gyűlölködő, egymás életének megkeserítésére és az elszánt harca készülők. Jellemző a felekre az alacsony szintű vagy korlátozott kapcsolattartás, gyenge kommunikáció, melyet áthat a neheztelés és a harag. Az egymással el nem számolt felek nehezen tudják elkülöníteni a saját konfliktusaikat a gyerekek problémáitól. Gyakori a másik fél folyamatos hibáztatása és becsmérlése, különösen a gyerekek előtt. Évek telhetnek el ebben a beszűkült tudatállapotban és küzdelemben, miközben értékes – visszahozhatatlan – időt veszítenek el gyerekeik mindennapjaiból. Ahrons (1994) úgy találta, hogy az együttműködő szülők gyerekei boldogultak a legjobban és később is jó kapcsolatban maradtak szüleikkel és a saját kibővült, átformálódott családjukkal. Nehéz azonban együttműködőnek lenni akkor, ha csak az egyik fél hajlandó rá és leggyakrabban az egyik fél mindig sértettebb, elkeseredettebb vagy bosszúállóbb. A közös gyerekekre gyakran, mint valamiféle harci trófeára tekintenek és ennek megszerzését tűzik ki célul. Nagyon nehéz évekre kell felkészülni, de a küzdelmet csakis magasabb morális szinten érdemes megvívni.
Ahrons, C.(1994): The good divorce: Keeping your family together, when your marriage comes apart. New York
www.artevita.hu – életvezetési tanácsadó
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: