A projektív tesztek egyik legismertebbike a Rorschach (tintapaca) teszt. Nevét nemes egyszerűséggel Hermann Rorschach (1884-1922) svájci pszichiáterről kapta, aki az 1920-as évek elején dolgozta ki ezt a személyiségdiagnosztikai módszert. Érdekes tényadat, hogy édesapja rajztanárként dolgozott és Hermann maga is tehetséget és elhivatottságot érzett a művészetek iránt, aktívan rajzolt és festett. A gyerekek kedvelt elfoglaltsága volt akkoriban, hogy egy papírra festéket vagy tintát kentek és a papírt kettéhajtva különös szimmetrikus ábrákat hoztak létre, mint a lepke, madár vagy a hal. Az ifjú Hermann különös véletlen folytán a Klex becenévre hallgatott, mely tintapacát jelent. Nehéz elvonatkoztatni ettől a gyermekkorban űzött izgalmas játéktól, különösen, hogy valójában egy pszichometriai mérés alapját képezi.
A teszt lényege, hogy 10 szimmetrikus tintapacát (5 fekete–fehér és 5 színes) mutatnak a vizsgált személynek és ezek alapján el kell mondaniuk, hogy mire gondolnak vagy mire hasonlít az adott ábra. Azért nevezik ezt a technikát projektívnek, mert a szakemberek úgy vélik, hogy az emberek a személyiségük kulcsaspektusait vetítik ki a többféleképpen értelmezhető ábrákra.
A rajzolatok szinte minden embernek mást jelentenek, de előfordulnak azonos válaszok. A válaszok kiértékelésében több dolog is szerepet játszik, többek között, hogy az ábra teljes egészét, vagy csak annak 1-1 részletét ragadta meg a vizsgált személy figyelme. Ezen kívül fontos még a szín, mozgás és az ábrába vetített tartalom. A terapeuta a válaszokat visszafejti és ezek alapján következtet a személyiség jellemzőire.
A teszt rendkívül elterjedt a klinikusok körében, egyes becslések szerint évente kb. 6 millió Rorschach-tesztet végeznek világszerte (Sutherland, 1992). A tesztnek létezik a vakok számára megalkotott változata, ez pedig a “Ciprusgyökér projektív technika”, mely során egy ciprusfa bütykös kinövéseit kell letapogatniuk a vizsgált személyeknek (Kerman, 1959).
Az APA (Amerikai Pszichológiai Társaság) tagjainak körében 1995-ben végzett felmérésből kiderült, hogy a klinikusok 82 százaléka dolgozik legalább egyszer a praxisa során a Rorschach–teszttel, 43 százalékuk pedig gyakran használja (Watkins, Campbell, Nieberding & Hallmark, 1995).
Azonban ne gondoljuk azt, hogy ez a diagnosztikai módszer tévedhetetlen. Az elmúlt évtizedekben számtalan kritika érte, többek között Arthur Jensen a Berkeley pszichológiaprofesszora részéről. Jensen keresetlen őszinteséggel azt mondta, hogy a klinikai pszichológia berkein belül bekövetkezett tudományos előrelépés gyorsasága azzal is mérhető lenne, hogy az milyen hamar és alaposan képes túllépni a Rorschach módszeren (Jensen, 1965). Kritikusai többek között azzal érvelnek, hogy a teszt értékelése és értelmezése jelentős teret enged a szubjektivitásnak, valamint az alapos vizsgálatok nem erősítették meg a teszt személyiségre vonatkozó összefüggéseit. Egy másik komoly kritika, hogy túlpatologizálja a vizsgálati alanyokat, azaz ott is farkast kiált, ahol nincs (Wood, Nezworski, Garb & Lilienfeld, 2001). Mindezeken túl a teszt viszonylag jól használható a gondolkodási zavarokkal járó állapotok kiszűrésében, mint a skizofrénia és a bipoláris zavar (Lilienfeld, Wood & Garb, 2001). Különös azonban, hogy a módszerrel kapcsolatos kritikák és bizonytalanságok ellenére még mindig nagy súllyal van jelen a személyiségdiagnosztikában. Mindenesetre a tintapaca néha csak egyszerű tintapaca, semmi több!
www.artevita.hu
www.artevita.hu – életvezetési tanácsadó
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: