A gyermekneveléssel foglalkozó könyvek iránti töretlen érdeklődés hátterében több okot is vélelmezhetünk. Szülőként legtöbben bizonytalanok és szorongók vagyunk, folyamatosan ott a késztetés, hogy mind jobb anyává és apává váljunk, vagy legalábbis elég jó szülővé (B. Bettelheim).
Pamela Druckerman eddig megjelent 4 műve óriási sikert aratott, vezeti az angol és amerikai eladási listákat, valamint Németországban és Oroszországban is nagy érdeklődés övezte a köteteket. Magyar fordításban mindezidáig a második kötet jelent meg, – pontos okát nem tudhatjuk -, melynek eredeti angol címét nem tükrözi a magyar fordítás; French Children Don’t Throw Food. A kiadó minden bizonnyal a hazai hívószavakat részesítette előnyben, mert a gyerekek és szülők számára egyaránt komoly jelentéstartalma van a spenótnak. Híven tükrözi a gyermekek averzivitását a felnőttek magasztalta egészséges ételek iránt, és tükrözi a szülők rettegését a gyerek ételekkel kapcsolatos elutasítása miatt.
A cím félrevezető, mert a könyv nem a gyerekek étkezési szokásaikról szól vagy azokról a trükkökről, amelyek segítségével a gyermekek számára is elfogadhatóvá tehető egy tál furcsa étel. Az író az angolszász és francia nevelési elvek közötti különbségről ír és arról a gondolkodásbeli differenciáról, ahogy a két kultúrában a gyermekekről és saját szülői szerepükről vélekednek az emberek.
A mű érdekessége elsősorban az interkulturális mező, amelyben a család létezik. Az írónő amerikai származású, élete nagy részét New Yorkban töltötte gazdasági újságíróként, míg angol férje Hollandiában nőtt fel. Az írónő miután elvesztette állását, szerelembe esett és Párizsba költözött. Kozmopolitaként nem meglepő, hogy otthonukat Párizs munkásnegyedében rendezték be, ahová sorjában és szépen lassan megérkezett 3 gyermekük.
Az író szórakoztató stílusban kalauzolja az olvasót közel 340 oldalon keresztül az angolszász és francia gyermeknevelési szokásrendszer útvesztőin át, miközben szemléletesen summázza a két kultúra között feszülő alapvető különbséget, amely egyúttal a mű keretrendszerét szolgáltatja. „New York szereti, ha a nő kicsit neurotikus. Bátorítja, hogy okosan, imádnivalóan zűrzavaros legyen – mint Diane Keaton az Annie Hallban. Ez a figura Párizsban nem nyerő. …az ideális Parisienne nyugodt, diszkrét, kissé távolságtartó és rendkívül határozott.”
(Druckerman, 2012, 25. oldal)
A könyv stílusa szellemes és egyben személyes, nyíltan beszél saját nevelési kudarcairól és folyamatos erőfeszítéseiről, melyeket annak érdekében tett, hogy leásson a különbségek valódi okaihoz, azok legmélyéig. A mű időnként zavarba ejtő, mert néhol azt érezheti az olvasó, hogy megtalálta a bölcsek kövét; máskor pedig a sok személyes példa és az időnként egymásnak ellentmondó elméletek hatására a teljes tanácstalanságba zuhan. Az egyik kardinális kérdés és különbség a két kultúra gyermekehez való viszonyában a határkijelölés kérdése és annak alkalmazása. A franciák határozottan és időnként nyersen jelölik ki a gyermeknevelés határait, vallják, hogy a határokat soha nem léphetik át a gyermekek, de azon belül nagyon szabadon létezhetnek. Az angolszász modell ezzel ellentétben óvakodik a gyerekek határok közé szorításától, mert félő, hogy ezzel sérül a kreativitásuk és önkifejezési képességük.
Az írónő szerint a francia szülők ragaszkodnak a felnőtt életükhöz, a felnőtt beszélgetésekről és együttlétekről nem mondanak le, ellentétben sok angol és amerikai szülővel, akik gyakran áldoznak fel mindent gyermekeik vélt jólétéért.
Miközben az író szemléletes módon számol be a nyilvánvalóan hétköznapi neveléselméleti különbségekről, alapos áttekintést ad gyermeknevelés tekintetében Franciaország legmeghatározóbb gondolkodóiról; szó esik többek között Rousseau-ról és Piaget-ről. Megismerhetjük Dr. Leersnydert, aki gyermekgyógyászként az alvásra specializálódott és tudományos műveit átszövi az egzisztencialista filozófia. Véleménye szerint a gyermekek alvásproblémái arra vezethetők vissza, hogy nem bíznak saját testükben és abban, hogy az életben tartja őket akkor is, amikor alszanak. Ezt tovább erősítheti a szülők folyamatos aggódása a gyermek testi épségét illetően. Találkozhatunk Francoise Dolto gondolataival, aki már az egészen kicsi gyermekeknek is kijáró tiszteletet és autonómiát hirdette; véleménye szerint a gyermeknek „strukturált belső életre van szüksége, amely képes támogatni az autonómiáját és a további fejlődését.”. (Druckerman, 2012, 122. oldal)
Az író nem csupán megfigyelte és lejegyezte a két kultúra gyermeknevelési elveit és gyakorlatát jellemző különbségeket, hanem tárgyilagosan alá is támasztotta azokat a közelmúltból származó kutatási eredményekkel. A Berkley Egyetem pszichológus kutatója Dr. Gopnik egyik könyvében arról számol be, hogy a csecsemők és egészen kicsi gyermekek többet tudnak a körülöttük lévő világról, történésekről, mint azt valaha is képzeltük volna. Ezt támasztja alá a párizsi polgármesteri hivatal 2009-es jelentése, amely megtiltja, hogy a gondozók sértő módon beszéljenek a gyermekek társaságában azok szüleiről, eredetéről vagy külsejéről, mert minél fiatalabbak a gyermekek, annál jobban értik mi rejlik a kimondott szavak mögött (Alison Gopnik: The Philosophical Baby, What Children’s Minds Tell Us About Truth, Love, and the Meaning of Life, Paperback, 2010).
Így amikor a kezünkbe vesszük ezt a művet, meglepetésként érhet bennünket, hogy különös elegyét alkotja a személyes, naplószerű elbeszélésnek és a tudományos igényességű műnek. Könnyed és tartalmas írás, amely gyakorlati útmutatást ad a mindennapi gyermeknevelési problémák kezeléséhez és új utat mutat a gyermekeinkkel közösen megélhető tapasztaláshoz. A könyv a Libri gondozásában jelent meg igényes kivitelben, hasznos jegyzetekkel, többek között francia gyermeknevelési kifejezésekkel is gazdagabbak lehetünk. Pamela Druckerman : Nem harap a spenót – gyermeknevelés francia módra, Libri Kiadó, 2012
www.artevita.hu
Vedd igénybe a 2×45 perces ingyenes konzultációs lehetőséget, hogy problémáidra más szemszögből nézhess! Kérj időpontot e-mailben!
www.artevita.hu – életvezetési tanácsadó
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: